26 éjszaka - Erotikus kalandok

26.

Csajozási és pasizási tanácsok

- Úgy érzem, feltétlenül tudnia kell, hogy el fogja veszíteni a fogadást - közöltem önelégülten Miss Greenglass-szel.
- Mi lenne, ha feladná? Sok időt megspórolhatnánk! Miss Greenglass arra sem méltatott, hogy a provokáció hallatán felnézzen a billentyűzetről. Nem is igazán vártam el tőle.
- Mint azt bizonyára ön is tudja, Mr. Walling, már csak néhány hete maradt - közölte olyan halkan, hogy a billentyűk csendes kopogása szinte elnyelte a hangját.
- A végkimenetel még korántsem biztos.
- Nagyjából az! - állítottam magabiztosan.
- Máris előkészítettem Mrs. Burlesdont, azaz Zeldát. Lángolva várja, hogy rákerüljön a sor. Mondhatni, ropogósra pirulva, kellően megpuhítva kerül az asztalomra.
- Milyen elegáns, ahogy közli! - mormolta Miss Greenglass.
- Nem csoda, ha oly sok nő akad, aki ellenállhatatlanul sármosnak találja önt. Nem vettem tudomást a gúnyos felhangról.
- Ami az Y-t illeti - folytattam történetesen pont ma este találkozom a hölggyel, akinek a neve, mint megtudtam - Yolanda. Aki, egy kis szerencsével a lánc utolsó előtti szemét szolgáltatja. Yolanda, aztán Zelda, végül maga következik. Miss Greenglass halk hangot hallatott, ami túlságosan is nőies volt ahhoz, hogy horkantásnak nevezzem.
- Még ha feltételezzük is, hogy ez az eléggé furcsának hangzó név igazi - mondta -, bizonyára megérti, Mr. Walling, ha késleltetem a fogadás tétjének átnyújtását mindaddig, amíg valóban eldől a dolog.
- Rendben - bólintottam.
- Ami pedig a nevet illeti, biztosíthatom, hogy ellenőrizni fogom. Bár az úriember, aki mesélt róla, biztosított, hogy teljesen eredeti név. Magamban közel sem voltam olyan biztos a dologban, mint ahogy állítottam. Azt ugyanis nem hoztam Miss Greenglass tudomására, hogy a szóban forgó úriember a tulajdon öcsém volt, Henry. Azokat, akik elég szerencsétlenek voltak ahhoz, hogy olvassák a történet korábbi részeit, amelyekben felbukkan Henry öcsém, valószínűleg nem lepi meg, hogy elbűvölő asszisztensem jelenlétében vonakodtam megemlíteni a nevét. Az öcsém nemrégiben komoly érdeklődést mutatott Miss Greenglass irányába, amit én - bár a figyelem magától értetődően nem lelt viszonzásra -, hogy finoman fogalmazzak, nyomorúságos dolognak tartottam. Sőt, Henry dolgait általában véve is siralmasnak tartottam, és az egyetlen ok, amiért továbbra is gyötröm vele türelmes olvasóimat, hogy ő is közreműködött a lebilincselő fogadásom tárgyában tett következő lépésemben. Henry közvetlenül a Phyllisszel töltött éjszakát követően jelentkezett.
- Szevasz, Steve! - rikkantott a telefonba.
- Hogy s mint, nagy tesó? Hogy van a szexi titkárnőd?
- Nem a titkárnőm! - förmedtem rá.
- Mit akarsz, Henry?
- Hallgass rám, felejtsd el azt a leszbikus jégtömböt!
- Henry eldöntötte, hogy Miss Greenglass leszbikus, mivel a hölgy visszautasította a közeledését.
- Szereztem neked egy igazi nőt! Megőrül, hogy találkozhasson veled!
- Eddig rendben - mondtam.
- És mégis miért?
- Mert elmondtam neki, hogy nagy farkad van - közölte Henry.
- Micsoda?
- Persze nincs akkora, mint nekem - csevegett Henry.
- Nézd, szereti a nagy farkat, oké? - így természetesen szereti az enyémet, és amikor meghallotta, hogy van egy bátyám, azonnal megkérdezte, hogy...
- Henry - vágtam közbe -, menj a pokolba!
- De tényleg találkozni akar veled! - mondta Henry.
- Nos, én meg nem… izé, várj csak! Hogy hívják?
- Yolanda.
- Yolanda? Ez biztos? Ez igazi név?
- Tuti! Miért ne lenne az? Ez a nő, öregem!
A további locsogását már nem hallottam. Az adott időben tulajdonképpen egy Q betűs hölgy után nyomoztam, és a vártnál lassabb tempóban haladtam. Felrémlett bennem, hogy talán nem is olyan elvetemült ötlet, ha nem hajítok el egy jövőbeni lehetőséget.
- Add meg a számát! - mondtam végül.
- Talán majd rácsörgök valamikor. Amit aztán meg is tettem, amikor eljött az idő. Azt javasoltam, hogy a Plaza Hotel Tölgyfa Termében találkozzunk, ami nem kimondottan ideális találkahely. A Yolanda név bennem egy egzotikus külsejű, kifinomult és kissé titokzatos hölgy képzetét keltette, valamint egy cseppnyi távolságtartást és zárkózottságot, továbbá idegen akcentust. Erre a lányra egyik tulajdonság sem illett. A húszas évei közepén járt. Közepes magasságú volt.
A bájairól mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy elrejtette őket. Narancssárga pulóvert viselt, amely tekintélyes méretű mellekről csüngött alá, és nem sok kétség maradt afelől, hogy semmit sem visel alatta. Irgalmatlanul magas sarkú cipőt hordott. Rendkívül formás lábát fehér gyapjúharisnya borította, amelyet a rövidke, kék szoknya csaknem teljes hosszában megmutatott. Szőke haját, amely nyilvánvalóan nem eredeti színében pompázott, hanyagul a fejére tornyozva hordta. Erősen rúzsozott szája szinte állandó ritmusban mozgott, a rágógumi rágásának ütemére. Mivel Henry ismerőséről volt szó, pontosan ilyen nőt kellett volna várnom. Ugyanakkor be kell vallanom, hogy a kifinomultság teljes hiánya ellenére meglehetősen érzéki látványt nyújtott. Ráadásul, mivel nem volt más Y betűs hölgy sem közei, sem távol, nem lehettem túlságosan finnyás. Amikor a pincér az asztalomhoz vezette, felálltam.
- Maga Henry bátyja? - kérdezte.
- Sajnos, elmondhatom magamról, hogy enyém a kitüntető cím - bólintottam -, ha mondhatjuk így.
- Igen, te leszel az! - közölte a nő.
- Mesélte, hogy úgy beszélsz, mint egy homokos. Alaposan meghökkentem.
- Mit mondott?
- Ja, bár azt is mondta, hogy heteró vagy! És hogy nagy szerszámod van! Igaz ez?
- Nos - hebegtem -, mi lenne, ha leülnénk, Miss...
- Szólíts Yolandának - legyintett, miután helyet foglaltunk.
- Szóval, az van?
- Nézze - kezdtem óvatosan -, sejtelmem sincs, hogy Henry miket mesélt rólam, de...
- Én csak azt mondom, amit ő mondott. Azt mondta, akkora a lőcsöd, mint egy gorillának. Most akkor igaz vagy sem?
- Attól tartok, Henry hajlamos túlzásokba esni. Emellett, mégis honnan tudná...
- Hé, t’od, én nem csinálom akárkivel! - mondta Yolanda.
- Erre mérget vettem volna...
- De Henry mondta, hogy neked tényleg nagy van, t’od? Asz’onta, majdnem akkora, mint neki. Jesszuskám! Szóval, szeretném látni, csak a biztonság kedvéért.
- Valószínűleg nagyobb - morogtam.
- De mondjon nekem valamit a nevéről, Yolanda.
- A nevem? Mi van vele?
- Igen aranyos - mondtam.
- Henry mesélte, hogy ez az igazi neve. így van?
- Hah!
- Akkorát horkantott, hogy még egy díjnyertes vadkannak is becsületére vált volna.
- Egy frászt! Az ég szerelmére, kinek van ilyen neve? Nem tudtam eldönteni, hogy a kijelentése hallatán csalódtam-e, vagy megkönnyebbültem.
- Akkor micsoda? - kérdeztem.
- Mi az igazi neve? Gyanakodva méregetett.
- Miért érdekel? Számít?
- Csak kíváncsi vagyok!
- Nos, ha mindenképpen tudni akarod - vont vállat.
- Elég hülye nevem van: Yetta. Ez egy régi zsidó név. Zsidó vagyok, oké? Legalábbis a szüleim azok. Talán van valami gondod a zsidókkal?
- Szó sincs róla! - tiltakoztam gyorsan.
- Csak olyan szokatlan név. Megint nem tudtam eldönteni, hogy örülök-e, vagy aggódom.
- Nagy dolog! - vont vállat Yolanda.
- Akkor most csináljuk, vagy nem? Haboztam, de nem sokáig.
- Alighanem igen. A közelben lakik? Vagy menjünk inkább hozzám?
- Egyik sem - rázta meg a fejét Yolanda/Yetta.
- Csak menjünk fel a lépcsőn. Henry foglalt itt egy szobát. Odafent vár minket. Némi nehézségek árán elkerültem, hogy megfulladjak az italomtól.
- Hogy mit csinál?
- Igen, nézni akar minket. Sőt, azt hiszem azt akarja, hogy te meg ő egyszerre tekerjetek alám. Tudod, amolyan szendvics módra. Csináltál már ilyent? Nagyon óvatosan az asztalra tettem a poharamat.
- Igen, csináltam - közöltem.
- De nem Henryvel. És nem is szándékozom. Soha! Nem állhat elő olyan körülmény. Még akkor sem, ha veszítek. Nincs az a hatalom! Sajnálom Yett… izé, Yolanda. És, ha te kizárólag ilyen körülmények között vagy hajlandó…
- Hé, a francba Henryvel! - rikkantott a lány.
- Nem érdekel. Az is király, ha csak te meg én, oké? Merrefelé laksz?
Útban a házam felé, a taxiban ülve, Yolanda a combomra tette a kezét, majd felfuttatta a lábam közé. Bár a keresgélő ujjak érintésére azonnal merevedni kezdtem, valami magára vonta a lány figyelmét.
- Hé - szólalt meg olyan hangon, amit ő bizonyára suttogásnak vélt -, látod azt a hapsit?
- Miféle hapsit?
- Hát a sofőrt. Egy törölközőt tekert a fejére. Látod?
- Persze!
- A sofőrünk valóban turbánt viselt a fején. Az ilyesmi napjainkban egyáltalán nem szokatlan látvány a New York-i taxisofőrök körében, mivel sokan közel-keleti vagy indiai származásúak.
- Azoknak a fickóknak óriási farkuk van! - közölte Yolanda.
- Az indiaiaknak, főleg a törölközős fejűeknek! Esküszöm az istenre!
- Ez igaz? - kérdeztem.
- Valamennyiüknek?
- Bizony! Yolanda szemügyre vette a személyazonossági kártyát, amelyet a törvények értelmében a sofőrülés háttámlájához erősítettek.
- Pravda Singh - olvasta a lány.
- Hé, ez király!
- Azzal hirtelen áthajolt az ülés fölött, és megszólította a pilótát.
- Hé, Pravda! Hogy vagyunk? Te indiai vagy, ugye? A sofőr kissé elfordította a fejét, de a szemét továbbra is az úton tartotta.
- Én Indiából jöttem, igen - mondta, és az akcentusa igazolta a kijelentést.
- Remek! - kiáltott Yolanda.
- Neked nagy van, Pravda? A férfi zavartnak tűnt.
- Elnézést kérek, asszonyom, mi volt a kérdés?
- Azt kérdeztem, hogy neked nagy van-e? Nagy farkad, érted? Egy farok, egy szép, nagy indiai farok. Tudod, amivel kefélni lehet!
Pravda már értette. Először meglepettnek tűnt, de szinte azonnal széles mosoly költözött a képére.
- Ó, igen! - vigyorgott lelkesen.
- Amivel lehet kefélni, igen. Igen, nagy! Tovább vigyorgott a lányra, aztán felém fordult, hogy én is osztozzam a boldogságában. Én viszont kissé morcosán figyelmeztettem, hogy inkább az útra figyeljen. Ahogy visszafordult, megkönnyebbülten éreztem, hogy Yolanda ujjai ismét a nadrágomon matatnak.
- Hé, hogy tetszik a hapsi? - sutyorgott a fülembe.
- Mi lenne, ha őt is meghívnánk? Két fütyi jobb, mint egy. Érted, hogy gondolom?
- Á, szerintem ne! - válaszoltam. Mivel összevonta a szemöldökét, gyorsan hozzátettem.
- Jobb szeretném egyedül csinálni. Legalábbis először, oké? Úgy láttam, lecsillapodott.
- Hát, jó. De hé, nem bánnád, ha várnod kellene néhány percet?
- Én… - kezdtem, de mielőtt válaszolhattam volna, a lány ismét az ülés fölé hajolt.
- Hé, Pravda! Álljunk félre valahol, jó? Valami szép és sötét helyen, érted, mire gondolok, ugye?
- Nézd, Yolanda - próbálkoztam ismét.
- Nem tart sokáig - ígérte a lány.
- Csak vetek egy pillantást a farkára, jó? Csak ne aggódj! Olyan boldoggá teszem, hogy a végén nem fogad el borravalót, majd meglátod!
- Nem tragédia, ha borravalót kell adnom - tiltakoztam bágyadtan. Pravda időközben befordult egy csendes mellékutcába és talált egy területet a parkban, ahol a lelógó ágak felfogták a sarki ostorlámpa fényét. Még egy utolsó simogatás, aztán Yolanda fürgén kinyitotta az ajtót és kipattant a kocsiból. A következő pillanatban már az anyósülésen térdelt, a sofőrünk mellett.
- Oké, Pravda, elő vele! - vezényelt. Pravda meglepettnek tűnt. Felém fordult és rám nézett, de én nem tudtam segíteni rajta. Yolanda gyorsan ismét magára vonta a figyelmét, mert odanyúlt és nagy merészen megmarkolta a lába közét. Hallottam, hogy leszalad a sliccén a cipzár. A taxióra továbbra is ketyegett.
- Én, izé, azt hiszem, lelépek! - köszörültem a torkomat.
- Ó, édes Jézus! - hördült fel Yolanda.
- Ez tényleg nagyon nagy!
- Szívből örülök - jegyeztem meg epésen, és a pénztárcámért nyúltam azzal a szilárd elhatározással, hogy fizetek és eltűnök onnan. De addigra az ülésen térdelő Yolanda már Pravda fölé hajolt. A férfi ölébe temette az arcát, és amennyire meg tudtam ítélni, teljesen a szájába vette a feltehetően tekintélyes méretű szerszámot. Az ülésen kuporgó Yolanda látványa átmenetileg megakadályozta tervezett indulásomat. Roppant formás hátsója fel és kifelé mutatott, a rövid szoknya vajmi keveset takart belőle. A teste előre-hátra lengett, valami ínycsiklandóan erotikus ritmusban. A feje elkezdett fel-le mozogni Pravda szerszámán, ráadásul mohó ajkai közül éhes, nyöszörgő hangok törtek elő.
A szoros blúz alatt látni lehetett előre-hátra lendülő mellei körvonalait. Bevallom, eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha szépen mögé kerülnék, felhajtanám a szoknyáját, és hátulról a magamévá tenném. Biztosra vettem, hogy Yolanda nem emelt volna kifogást a dolog ellen. De inkább úgy döntöttem, kivárom, amíg kettesben leszünk. Emellett a helyszín kissé túlságosan is nyilvános volt nekem, dacára annak, hogy a csendes, sötét utcában nyoma sem volt forgalomnak. így végül nem indultam el, csak ültem és néztem, ahogy Yolanda feje egyre gyorsabban mozog. Pravda egyre hangosabban nyögött. Úgy festett, a pilóta rohamléptekkel száguld a tetőpont felé. A figyelmemet teljesen lekötötte Yolanda vadul himbálózó teste, miközben a férfin dolgozott.
Aztán hirtelen észrevettem, hogy egy autó mellénk gurul és megáll. Oldalra fordítottam a fejemet, és felismertem - nagy döbbenettel -, hogy egy járőrkocsi parkol mellettünk. Hirtelen éles fény villant, és a következő pillanatban a kocsink belső tere vakító fényárban úszott. Ebben a pillanatban Pravda elélvezett, Yolanda pedig felemelte a fejét, hogy megtudja a hirtelen fényesség okát. A fénysugár továbbra is ránk szegeződött.
A járőrkocsi ajtajai kinyíltak, és két rendőr jelent meg a világ valamennyi rendőrére jellemző határozott, kissé fenyegető arccal és mozdulatokkal. Pravda gyönyörteli nyögdécselése rémült mekegésbe csapott át, és ahogy a rendőrök közeledtek felénk, ijedten próbálta visszagyömöszölni magát a nadrágjába, majd sietve felrántotta a sliccét. Yolanda maradt, ahol volt. Én szintén, mivel számomra sem sok alternatíva kínálkozott. Az egyik rendőr az elülső szélvédőhöz lépett és bekémlelt a taxiba.
- Mi folyik itt? - kérdezte.
Megköszörültem a torkomat:
- Semmi, biztos úr - mondtam a tőlem telhető legnyugodtabb hangon. - Éppen csak...
- Semmi? - mordult fel a rendőr, miközben a tekintete megállapodott Yolandán. A lány az egyik kezével a szemét ernyőzte a vakító fény elől.
- Nekem nem úgy tűnik! Úgy látom, inkább „valami”! A hölgy vajon mit mond?
- Mit mondok miről? - kérdezte Yolanda.
- Mondjuk arról, hogy mi a fene folyik itt? - intett a zsaru.
- Tulajdonképpen - kezdtem volna -, mi csak...
- Oralizáltam a sofőrrel - vágott közbe Yolanda.
- Szóval, mi van? A kijelentés hallatán a kérdező elnémult néhány másodpercre, de ekkor a társa is odaért.
- Egy kicsit túl nyilvános a terület az efféle dolgokhoz, nem? - kérdezte a második zsaru.
- Ha megengedik, megmagyarázom… - próbálkoztam.
- Pofa be! - förmedt rám az első.
- A hölggyel beszélgetünk, oké?
- Maga prostituált, édesem? - kérdezte a második zsaru.
- Dehogy! - kiáltott Yolanda méltatlankodva.
- Én tisztességes nő vagyok, az ég szerelmére!
- Akkor miért fuvolázik két hapsinak a nyílt utcán? - kérdezte a rendőr.
- Engem nem… - kezdtem volna.
- Mert imádom az ilyesmit, oké? - közölte Yolanda.
- Mi rossz van ebben?
- A rossz az, hogy ezennel letartóztatom, édesem. Valamennyiüket!
- Na, váljunk csak egy percet! - intett az első zsaru.
- Talán a rendőröket is szereti.
- A rendőröknek nagy farkuk van? - érdeklődött Yolanda kíváncsian.
- Most viccel? - kérdezett vissza a második rendőr.
- A zsaruknak van a legnagyobb!
- Az enyém nagyobb, mint a gumibotom, bébi! - vigyorgott az első.
- Akarod látni?
- Hát persze! - rikkantotta Yolanda.
- Akkor szállj ki onnan és ülj be a mi autónkba! - intett a zsaru. Aztán Pravdára és rám nézett.
- Oké, srácok, most ideje elpárologni! Majd mi vigyázunk a hölgyre! A félelemtől reszkető Pravda sietve begyújtotta a motort. Yolanda megszólalt.
- Hé, váljunk csak! Neki - mutatott rám - és nekem randevúnk van. Hadd maradjon itt!
- Miattam igazán ne törd magad! - szóltam rá.
- Majd később felhívlak!
- Hallottad a hölgyet, haver - szólt rám a második zsaru.
- Azt akarja, hogy maradj, szóval maradsz! Szállj be abba a kocsiba! Így Yolanda és én kiszálltunk a taxiból. Alig húztuk ki belőle a lábunkat, Pravda repülőrajtot vett és eldübörgött. A rendőrök utasítását követve beültem a rendőr kocsi első ülésére. Ők hárman beszuszakolták magukat hátulra. A rendőrkocsi az utca kellős közepén parkolt, így sokkal inkább szem előtt volt, mint az imént a taxi, de úgy festett, a zsarukat cseppet sem érdekli. Meghallottam a két cipzár zizzenését, aztán Yolanda halk, örömteli kiáltását.
Ebből arra következtettem, hogy a srácok méretei megütötték a kívánt méretet. Kezdetben előrefordulva ültem és kifelé bámultam a szélvédőn. A hangok elől azonban nem volt menekvés. A nyögések és lihegések hallatán feléledt bennem a természetes kíváncsiság, és bizony más dolgaim is erőre kaptak. így végül megfordultam, hogy lássam is az eseményeket. Yolanda a kocsi padlóján térdelt. A két zsaru egymás mellett szorongott az ülésen. A nadrágjuk nyitva volt. Yolanda felváltva dolgozott rajtuk. Először az egyikhez hajolt, aztán a másikhoz. Minden egyes körben a szájába vett valamit, pumpált néhányat a fejével, majd átváltott a másikra. Miközben csinálta, boldog, gurgulázó hangok törtek elő a torkából, és a két rendőrön sem látszott, hogy különösebben szenvednének. Végül Yolanda rövid szünetet tartott.
- Ó, Jézusom - lihegett mekkora farkak, Jézusom!
- Lerántotta magáról a narancsszínű felsőt, a mellei táncra perdültek, és vadul ugrándoztak, amikor áthúzta a fején a pulóvert.
- Azt akarom, hogy bennem legyenek! - zihált. A két rendőr mohón vetette magát a két csupasz cicire. Összeütötték a fejüket, de ez nem akadályozhatta meg őket abban, hogy a szájukba vegyenek egy-egy mellbimbót. Yolanda felnyögött és kinyitotta a szoknyáját. Egy perc sem kellett hozzá, és a rendőrök felhúzták a lányt a padlóról az ülésre. Vadul rángatták, lökdösték egymást, menet közben Yolandáról valahogy lekerült a bugyi. Amikor a dolgok elrendeződtek, a hölgy terpeszben ült az egyik, csendben várakozó zsarun. A másik oldalazva térdelt mellettük az ülésen, így Yolanda, miközben hevesen ficánkolt, oldalra hajolva mohó szájába vehetett valamit. De még ez sem volt elég neki.
- Mindkettőt! - lihegte, miközben a teste ritmikusan, fel-le járt.
- Azt akarom, hogy mind a kettő bennem legyen! így aztán ismét pozíciót váltottak. Az első rendőr hanyatt feküdt az ülésen, Yolanda fölé kuporodott, a második zsaru pedig a háta mögé térdelt. A lány szinte vonyított a gyönyörtől. Aztán lassú, fokozatosan gyorsuló mozgásba kezdtek. Mindhárman ráéreztek a ritmusra, és Yolanda megkapta, amit akart. Én csendben követtem az eseményeket. Yolanda elhomályosult tekintete váratlanul összeakadt az enyémmel. Vágytól lángoló arca egyfajta különös, szenvedélyes szépséggel ragyogott a félhomályban, ami csak fokozta a provokatív összhatást.
- Gyere! - hördült felém, és a fejével intett.
- Gyere ide, gyere már!
Képtelen vagyok megmagyarázni, hogy miért engedtem a csábításnak. Az agyam nemet mondott, de a testem azonnal mozgásba lendült. Kipattantam a kocsiból, és bekászálódtam hátra. A zsúfolt térben alig volt hely, de nagy nehezen bepréseltem magam az ülések közé. Félig álltam, félig Yolanda fölé görnyedtem, és kapaszkodtam, ahogy csak tudtam. Nem törte meg a három test ritmusát. Meglepődtem és elégedett is voltam.
Különösen akkor, amikor a nyelve és az ajkai ugyanabban a ritmusban kezdtek mozogni. Néhány pillanat múlva már az sem érdekelt volna, ha egy egész rendőrszázad szorong körülöttem. Behunytam a szememet. Hamarosan én is levegő után kapkodtam, miközben a zsaruk nyögtek. Emlékszem, hogy amikor a kocsi padlójára roskadtam, Yolanda felkiáltott.
- Ez állati jó volt! Gyerünk, még egy kört! De nem csináltuk tovább. Eltartott egy ideig, mire összeszedtük magunkat. Zavartan kibontakoztunk egymásból, hogy magunkra öltsük az illendőség látszatát. Nem volt egyszerű, de végül persze sikerült, Yolanda szemmel látható csalódottságára. A zsaruk voltak olyan rendesek, hogy elvittek minket a házamhoz. Előtte még felhívták a figyelmünket, hogy a jövőben kerüljük a nyilvános helyen történő bujálkodást. Addig viszont nem indultak el, amíg meg nem kapták Yolandától a telefonszámát. Úgy készültem, hogy hazaviszem, de a lány megbántódott az ajánlattól. Tiltakozott és közölte, hogy velem szándékozott tölteni az éjszakát. Miután igen szemléletesen elmagyarázott néhány dolgot azok közül, amiket velem óhajtott csinálni, csak egyetérteni tudtam a tervével.
Ekkor kijelentette: átkozottul jól tudta, hogy belemegyek. Végső soron, emlékeztetett, ő aztán nem csinálja akárkivel!

fel